A halál halála 2. rész – Miért van szükség a halál tekintélyének helyreállítására?
Beszippant a gépezetNapjainkban az erre szakosodott intézmények és szolgáltatók - attól függően hogy mennyi pénzünk van rá – tökéletesen gördülékennyé és diszkrétté tudják tenni egy haláleset „lerendezésének” menetét. Átvállalnak tőlünk mindent, ami korábban a rokonok kötelessége volt, tovább lazítva a kapcsot és a felelősségérzetet az egyes ember és elhunyt rokona között.
Ha véletlenül otthon hal meg valaki, azonnal elviszik és hűtőházban tárolják a temetésig (1912-ig elenyésző volt a hűtőházak forgalma), idegenek mosdatják és öltöztetik fel, és a laikusok számára teljesen rejtélyes utakat jár be a test az esetleges boncolás vagy hamvasztás folyamata során is.
Ezekről a legtöbben tudni se akarnak, akkor sem gondolnak bele, ha éppen őket érinti a dolog családi szinten. Amióta csökkennek a halálozási arányok, nő az élettartam és visszaszorultak a betegségek, úgy tűnik, hogy babonásabban, értelmetlenebbül és pánikszerűbben félünk a haláltól, mint amikor naponta szedte a környezetünkben az áldozatait, felnőttek és gyermekek között egyaránt.
A méltó halál misztériuma
Nem csak nagyon szomorú dolog ez, hanem veszélyes is, hiszen az életünkből hasít ki egy szeletet. Sőt, a haláltól való steril elzárkózás egész életünk folyamán csapolja az energiáinkat.
Az ember élete a halállal lesz teljes, ha belegondolunk az életünk eseményeinek legnagyobb része abban a relációban kap értelmet, hogy az időnk véges. Az ember életében a legnagyobb hatású félelem a halálfélelem, amely számtalan formában szövi át meg át az életét, a lelki rezdüléseit és az érzelmeit is. Nem csak nyomás, de mozgatórugó is egyszerre.
A régi korok embere büszkén, erősen és emberhez méltón tudott átlépni az öröklétbe, mert nem egy lefelé, a végtelenbe nyíló csapóajtó felé menetelt egész életében, hanem a fény felé. És erről csak részben tehetett a vallás, illetve az a hit, hogy a mennyországban, az Úr közelségében tölthette utána az örökkévalóságot.
Az erő másik része onnan származott, hogy mindenki törekedett, és minden segítséget meg is kapott arra, hogy a halála előtt minden dolgát rendbe tegye, végső rendelkezést hagyjon a rokonaira, és pontosan tudhatta azt is, hogy meg fogja kapni a végső tisztességet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
A halál körüli szertartások pedig nem gyermekes babonák vagy sznob külsőségek voltak – és kellene, hogy legyenek – hanem olyan „varázslatok”, amelyek a távozónak megkönnyítették az elindulást, az itt maradók számára pedig lehetővé tették, hogy azonnal hozzákezdhessenek a veszteség feldolgozásának.