Az egyházi és polgári temetés eltérései 1.
Az egyházi temetés célja minden esetben kettős: egyrészt gondoskodni arról, hogy az elhunyt akadály nélkül foglalhassa el a helyét a mennyországban, a lelke üdvösségre találjon és örök életet nyerjen, másrészt vigaszt nyújtani a hozzátartozóknak és az imádság révén hozzásegíteni őket a gyász elviseléséhez, a veszteség feldolgozásához. Minden egyházi temetés egy lényegre helyezi a hangsúlyt, hogy egyek vagyunk az úrban és mindannyian feltámadunk az örök életre.
Természetesen a konkrét szertartás, illetve annak lépései, az imádságok szövegei egyházanként változnak. Az elhunyt utolsó útjára kísérése azon egyház előírásai szerint történnek, amelynek tagja volt. A temetőt, amelyben végső nyughelyét megtalálja, a haldokló választhatja ki, ha ő nem teszi, a temetésről intézkedő rokonok dönthetnek, pl. olyan szempontok alapján, hogy hol fogják tudni ellátni a gondozás feladatát.
Az egyházi temetések kiemelten fontos eseménye a megboldogult lelki üdvéért mondatott szentmise, amelyet nem csak a temetés után, hanem később is időről-időre (pl. az elhalálozás évfordulóján, évente) celebráltatni szokták a hozzátartozók.
A katolikus temetési szertartás része a temetőben (ravatalozóban) történő felravatalozás, ahol végső búcsút vehetünk a halottól. Igény szerint nyitott vagy zárt koporsóban történhet a felravatalozás. A szertartás során a ravatalozóban kerül sor a halotti beszédre, amelynek során az egyházi személy felidézi az eltávozott életét és érdemeit. A sírnál a temetés résztvevői együtt imádkoznak, majd a koporsó földbe engedése után együtt vesznek végső búcsút (jelképesen egy-egy marék föld bedobásával).
A református temetésen a legfontosabb dolog Isten igéje, így a ravatalnál és a sírnál is történik igehirdetés az imádságok mellett. Tehát a református lelkipásztor nem tart egyszerű búcsúztatást, itt tulajdonképpen a temetőben is istentisztelet zajlik. Ennek nem része a halott méltatása, része viszont a harangozás, amely kizárólag egyházi szertartáshoz jár.
A református temetés sajátossága, hogy a lelkész nem csak olyan személy temetését vállalja, aki az egyház tagja volt, sőt még az sem feltétel, hogy az elhunyt bármely egyház által meg legyen keresztelve.
Folytatjuk!