Halottak napja régen és ma
Az elhunytakról való megemlékezés az ókori Rómához vezethető vissza. A 3. századtól, azaz az ókereszténységtől kezdődően már minden szentmisében elhangzik a holtakról való megemlékezés.
Önálló ünnepként először 998-ban ünnepelték. Egy bencés apát kezdeményezésére a mindenszentek – az üdvözült lelkekre való emlékezés – napja után emlékeznek meg valamennyi elhunytról.
Ma már nemcsak a katolikus, hanem a protestáns egyházak is ünneplik, szinte azonos módon. Bár a protestánsok régen csak november másodikán gyújtottak gyertyát – azt is leginkább otthon –, mára teljesen természetes, hogy felekezettől függetlenül az emberek kilátogatnak a sírkertekbe, és gyertyagyújtással emlékeznek elhunyt szeretteikre.
Milyen szokások kapcsolódnak az ünnephez?
Régen a katolikusok gyertyákat gyújtottak, és a sírokat feldíszítették, ezzel szemben a protestánsok istentisztelettel emlékeztek az elhunytakra. Ma már természetes velejárói ennek az ünnepnek a gyertyák és mécsesek gyújtása, a sírok virágokkal való díszítése.
Nem tudni pontosan, hogy mikor vették át a gyertyagyújtás szokását a protestánsok, de mára a világ minden táján élő keresztények gyertyagyújtással emlékeznek.
Sok helyen pompásan feldíszítik a sírokat, sőt vannak olyan vallási szertartások is a világon, ahol vendégséget rendeznek ilyenkor. Ebben az esetben az elhunytnak is megterítenek, hogy a lelke és a szelleme helyet tudjon foglalni a szerettei körében.
A gyertya a világosságot jelképezi. Mivel a téli hónapok folyamán nagyon hamar sötétedik, a meggyújtott gyertyalángok utat mutatnak a hazautat kereső lelkeknek. Valamikor ez volt az elsődleges ok, hogy gyertyát gyújtottak.
Napjainkban emlékezés ez az ünnep, amikor gyertyát gyújtunk nem csak eltávozott szeretteink emlékére, hanem sok esetben az ismeretlen katona vagy a hősi halottak sírjánál is.