Pályázatok

Hírek,
információk

Megújul az esztergomi Csalamádé temető!

Megújul az esztergomi Csalamádé temető! Esztergomban olyan temető megújítását kezdik el, amely orosz és magyar katonák sírjait rejti.

A Szent Anna, vagy Csalamádé temető néven ismert esztergomi sírkertben olyan katonák nyugszanak, akik az első világháborúban, illetve a másodikban vesztették életüket. Egy helyi vállalat nyerte el a felújítási munkálatokat, hiszen a Csalamádé temető eddig teljesen elhanyagolt állapotban állt.

Az önkormányzat öt évre adta oda a vállalatnak a temető gondozásának jogát. Ez további öt évre meghosszabbítható, amennyiben a felek elégedettek egymás hozzáállásával és a munkálatok eredményével. A vállalkozó tereprendezési munkálatokat végez a temető területén, valamint felújítja a magyar és az orosz síremléket, emlékműveket, fákat gondoz és ültet, és keresztet állít fel a temető területén.

A felújítás után a temetőt Hősök Kertje névre keresztelik. A temető felújítása mellett szobrot is állítanak, amely az első világháború utáni megbékélést szimbolizálja.

A temető a századelőn a legszegényebb rétegek temetkezési helyéül szolgált. Egyes írásos emlékek megemlítik, mint a legelhanyagoltabb, legápolatlanabb temetőt. A harmincas években több száz facsemetét ültettek el, hogy enyhítsék a gondozatlanság látszatát. Bízunk benne, hogy a mostani munkálatok a méltó helyére teszik ezt a történeti emléket is.

Szállítási készenlét 0-24 óráig: 06-46-343-310, 06-46-412-176