Kerékgyártó Temetkezés és Krematórium
   Menü
   Menü

Legfrissebb hírek

A gyászbeszéd fontossága 1.

A gyászbeszéd fontossága 1. Az egyik legnehezebb dolog, mégis az első lépés a megnyugvás felé, amikor eljön szeretett halottunk végső nyugalomra helyezésének napja. A halált követő első időszakban mindannyiunkban kavarognak az érzelmek: az értetlenség, az igazságtalanság felett érzett harag, és a „mindörökké” felfoghatatlanságának terhét szinte elviselhetetlennek érezzük.


Természetes, hogy kezdetben elképzelhetetlennek tartjuk, hogy elengedjük akit szerettünk és azt is nagyon nehezen fogadjuk el, hogy visszaadjuk őt a földnek, átadjuk a krematórium lángjainak vagy éppen egy kripta sötétjében helyezzük el. Akár koporsós temetést, akár hamvasztást és urnás temetést, akár szórást vagy a hamvak elhelyezésének más lehetőségét választjuk, a fizikai elválás után fokozatosan könnyebb lesz a lelki elválás útja is.

Nem érdemes ilyenkor küzdeni a feltörő érzelmekkel, és másoknak se hagyjuk, hogy siettessék a bennünk zajló folyamatokat. Találjunk módot magunkban arra, hogy szembenézzünk a fájdalmakkal, és így saját tempónkban leljük meg magunkban újra a békét.

Ennek az egyik legjobb és legméltóbb eszköze a búcsúbeszéd írása. A búcsúbeszéd eredeti szerepe szerint a koporsós temetés során a nyitott sírnál hangzik el, míg urnás temetésnél az urnafal előtt vagy a ravatalozóban. Nem csak akkor írhatunk azonban búcsúbeszédet, ha a miénket fogják a ravatal mellett felolvasni, választhatjuk ezt a szerettünktől való személyes elbúcsúzás sajátos útjának – hiszen a túlvilágról mindent látni és hallani.

Akár felolvasásra kerül, akár nem, jól tesszük, ha igyekszünk megfogalmazni az eltávozotthoz az utolsó gondolatainkat. Ha az asztalfióknak írjuk a gyászbeszédet, bátran írhatunk bele olyan dolgokat is, amely nem tartozik a nagy nyilvánosságra. Érdemes kipróbálni a John Gray által (a Férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek című könyvében) megfogalmazott levélírós elengedési technikát, amelyben több pontban megfogalmazzuk, hogy miért szerettük az érintett embert, mi zavart benne és miért kérjük, hogy bocsásson meg nekünk vagy miért bocsájtunk meg neki mi magunk a végső elválás pillanatában.

A megbocsátás, mint olyan óriási szerepet játszik az elengedés folyamatában. Akár mi érzünk haragot (még csak nem is azért amit elkövetett ellenünk az eltávozott, pusztán azért mert elhagyott minket), akár attól tartunk, hogy az elhunyt lelkében nem volt béke velünk kapcsolatban, mindkét esetben évekig tartó lelkiismeret-furdalás lehet az eredmény. Ne bonyolódjunk bele „mi lett volna ha” vagy „miért nem tettem meg amíg lehetett” jellegű parttalan gondolatmenetekbe, inkább igyekezzünk megkeresni annak az útját, hogy a közöttünk történt konfliktusokat „felemeljük”, vagyis emelkedettebb lelki attitűdből szemléljük.

Folytatjuk!