Pályázatok

Hírek,
információk

Az Avasi temető

Az Avasi temető Miskolc város ősi magja a református temető és a többszörösen átépített templom helyén volt. Az Avas (öreg) egy 234 méter magas dombság. Régen szőlők, gyümölcsösök borították, pincesor vette körbe.

 A város életében fontos szerepet játszott a szőlő, amely a címerében is helyet kapott. Igazi, tősgyökeres miskolcinak azt számított, akinek az Avason volt szőlője. A templomot körülvevő többszáz éves fák – juhar, vadgesztenye, kőris, hárs – alatt a XII. századig visszamenően lelhetők fel sírok. A temetőt 1972-ben rendezték, ekkor a régi, értékes sírköveket, a főbb utak mellett, a templom tövében helyezték el. A legkorábbi sírkövek a XVII. századból maradtak fenn, ezek szarkofág alakúak, ferde oldallapjaikon plasztikus díszítést láttató címertöredékek, s ma már olvashatatlan feliratok díszelegtek egykor. A XIX. század második feléből fennmaradt vörös márvány sírkövek mind formájukban, mind pedig felirataikban nagy változatosságot mutatnak.

Szimbólumaik a szív-kereszt-horgony (hit, remény, szeretet) jelképei. A házaspáros síroknál gyakran látható a két egymásba fonódó szív és gyűrű. A fiatalok sírján kettétört faág, pillangó, szomorúfűz látható. Több neves ember sírjánál is megállhatunk egy kis visszaemlékezésre: itt nyugszik a Batthyány kormány belügyminisztere, Szemere Bertalan (1812-1869), aki a Kossuth kormány alatt miniszterelnök is volt. Pálóczy László (1783-1861) Miskolc országgyűlési képviselője, valamint a színészdinasztiát megalapító Latabár Endre (1811-1873) is az Avasi temetőben nyugszik. Megindítóan, szívszorítóan szép sírfeliratok találhatók a gyermeksírköveken, s előfordulásuknak gyakorisága utal a kor gyermekbetegségeire is.

Szállítási készenlét 0-24 óráig: 06-46-343-310, 06-46-412-176