Pályázatok

Hírek,
információk

Ha nem akarunk temetőbe menni

Ha nem akarunk temetőbe menni Megszentelt földben nyugodni. A ma hagyományosnak tartott temetkezési szokások a kereszténységgel érkeztek hazánkba. Az elhunytat a régi szokás szerint vissza kellett adni az anyaföldnek, amelyből vétetett, és a vallásos emberek körében alapvető volt, hogy a temetés kizárólag a saját egyháza által megszentelt földbe történjen. Ennek jogát el is lehetett veszíteni  pl. ha valaki öngyilkos lett vagy komoly összetűzésbe került az anyaszentegyházzal és kiátkozták.

A temetők létjogosultságát egészen a közelmúltig ez adta, és ez volt az oka annak is, hogy még néhány évtizede is idegenkedtünk az urnás, elsősorban urnafalba történő temetésektől. Ebben az esetben távol tartjuk az elhalálozott szerettünket a földdel való újraegyesülés lehetőségétől.


Kevés a hely

Napjainkban már elveszítette a jelentőségét a megszentelt földben történő elhantolás és ezzel párhuzamosan alternatív szertartásokat fejlesztettek ki a szeretett hozzátartozótól való elbúcsúzás és a végső nyugalomra helyezés lehetőségeire.

A hagyományostól eltérő temetkezési módok kidolgozásának igen prózai oka volt: a népesség növekedésével párhuzamosan megnövekedett a temetői helyigény is, míg a sírkertek növekedése természetesen nem lehet határtalan. Ez a helyzet vezetett a síhelyekért fizetendő megváltás bevezetéséhez is, amelynek lejárata után, megújítás hiányában vagy rátemetnek az előző „lakóra”, vagy kihantolják és egy erre a célra kialakított kriptában helyezik el annak földi maradványait.


Helytakarékos temetési módszerek

A hagyományos temetési mód drágulásával párhuzamosan sok önkormányzat támogatja azt, ha lakói alternatív temetkezési módokat választanak szeretteik számára, olyanokat, amelyhez nem kell új sírhely.

Melyek lehetnek ezek a módok? A repülőről/sárkányrepülőről/hőlégballonról szórásos temetés, a hamvak folyókba engedése vagy úsztatása, a sírkertben kijelölt területen lefolytatott szóróparcellás temetés, vagy az urna elhelyezése az otthonunk erre kialakított részén. Kevesen gondolnák, de egészen extrém dolgokra is lehetőség van (még hazánkban is): bakelit lemezbe préselni, tűzijáték töltényében a magasba lőni, vagy éppen az űrbe fellőni a hamvakat.


Szállítási készenlét 0-24 óráig: 06-46-343-310, 06-46-412-176