Halottak napján emlékezzünk elhunyt szeretteinkre!
November elsején és másodikán minden sírkert megtelik látogatóval. Az emberek kezében gyertya, mécses, virág – így emlékeznek elhunyt szeretteikre. Az év ezen napjaiban többet gondolnak elhunytjaikra, s már napokkal előtte azon fáradoznak, hogy a sírok méltóképpen készen álljanak az ünneplésre. Sokak számára furcsa, hogy ünnepnapnak tekintik a halottak napját, s úgy gondolják, hogy inkább az emlékezés napja kellene legyen.
A világ minden táján más szokások kapcsolódnak e naphoz: a keresztényeknél leginkább a gyertyagyújtás és a sírok feldíszítése terjedt el, azonban számos olyan hely is található, ahol virágkoszorúkat dobnak a vízbe az elhunytak emlékére, ugyanakkor vannak olyan szokások is, miszerint a szegényeknek adományoznak ilyenkor a holtak nevében.
Virág, gyertya, csend
Halottak napján leginkább krizantémot vásárolnak a temetőkbe látogatók. Ez azzal magyarázható, hogy valamikor ez volt az egyetlen virág, amely védett kertekben túlélte az első kisebb fagyokat. Ezért lett a krizantém halottas virág, de a világ számos táján más virágokat vásárolnak e célra, van, ahol például liliomot.
A gyertya azonban már több jelentőséggel bír. Sok helyen az volt a szokás, hogy amíg a család a temetőben gyújt gyertyát, addig otthon is égve hagyják a lámpát, hogy a hazatérő halott szét tudjon nézni a lakásban. Itt a fényesség, az útmutatás a gyertya szerepe. A katolikusok a gyertyák és mécsesek meggyújtásával kívánják, hogy „az örök világosság fényeskedjék” az elhunytaknak.
Míg nálunk az elcsendesedés, az emlékezés jellemzi az ünnepet, addig például Mexikóban hatalmas zenés ünnepségeket rendeznek. A nagy zenebonával próbálják az elhunytak szellemeit távol tartani az élőktől, ezért csapnak minél nagyobb mulatozást.
A világ nagy részén egységesen évente egyszer csendes gyertyalánglobogással emlékezhetünk elhunytjainkra, rájuk gondolva, értük imádkozva, sírjukra virágot helyezve.