Pályázatok

Hírek,
információk

Őrjáratok ügyelnek az 1500 éves sírokra Kínában

Őrjáratok ügyelnek az 1500 éves sírokra Kínában A déli Selyemút mellett egy 1500 éves temető sírjainak százait vigyázzák önkéntes őrök és toborzott pásztorok, hogy megakadályozzák a fosztogatásokat.

A Tujühun Királyság (Kr.u 417-688) időszakából fennmaradt mintegy kétezer sírt 1983-ban az év első hat nemzeti régészeti felfedezése közé sorolták. A síremlékek között van egy kilencemeletes, amely talán a legimpozánsabb. A környező, sast formáló csupasz hegyvonulatok közé építették, és nyilvánvalóan olyasvalakinek a földi maradványait rejtette, aki az uralkodó osztályhoz tartozott. Sajnos már azelőtt kifosztották, hogy a régészek megérkeztek.

Évekkel később sírrablók jelentek meg a környéken, és a helyiek elmondása szerint a pusztítás 2000-ben tetőzött, amikor mintegy 130 sírt bolygattak meg, s vitték el a bennük talált értékeket. A veszély a hírek szerint nem múlt el, ezért Tulan megye kormányzata a rablók visszatartására és elriasztására akciótervet dolgozott ki. Először is több mint harminc helybélit toboroztak, akiknek a területet, a hegyeket kell járniuk, hogy az elszórtan található sírok körül ólálkodó illetékteleneket elriasszák.

Az ötlet beválni látszik: tavaly már öt rablót elfogtak. A kormányzat pénzt is kapott, több mint 2 millió jüant (közel 60 millió forintot) arra, hogy védőállomást építsenek, videokamerákat és földrezgést jelző detektorokat helyezzenek el, védőcsatornákat alakítsanak ki a nagyobb sírok körül, továbbá fákat is ültessenek majd a kopár hegyoldalakra.

Az ősi Kínában a birodalom középső részét és Tibetet kötötte össze a Tujühun Királyság a Selyemút déli részén, amely a 7. évszázad után szabadon volt járható. A kereskedelmi útvonal védelmét a királyság biztosította sikerrel, míg északon háborúk, zavargások akadályozták rajta a közlekedést - magyarázta Hszü, aki a sírok feltárásának irányítója is egyben.

A szakember szerint a királyságnak fontos szerepe volt a két vidék közötti kapcsolattartásban, és a háborítatlan kereskedésben. A számtalan kulturális emlék óriási érték - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy már százezerszámra ástak ki értékes kulturális emlékeket.

A sírok biztonságának felügyeletét ellátni hivatott "védelmi központ" egy új múzeummal májusban nyílt meg a megyében; 200 értékes leletet állítottak ki. A beszámoló szerint a helyiek szeretnék, ha a han, a tibeti és a tujühun népcsoportok kultúrájának találkozásánál mindenki, aki arra jár, ízelítőt kaphatna a fennsík történelméből.

Szállítási készenlét 0-24 óráig: 06-46-343-310, 06-46-412-176